Friday, November 27, 2009

Megérkezés Porugália fővárosába Lisszabonba

2009. november 14.


Kora reggel érkeztem, összesen 50 perc volt az út, de a helyi idő szerint így is hamar érkeztem, ugyanabban az órában. Itt is még a reptéren körbekérdeztem, hogy hogyan lehet eljutni a buszpályaudvarra, illetve a centrumba, és mondták, hogy kb 20 perces buszúttal lehet eljutni a centrumig. Ezt egy kicsit furcsállottam, mivel ha nézzük Budapestet, legalább egy-másfél óra bejutni a centrumba busszal. A városba vezető út körüli házak építési stílusukban az 50-es éveket idézték, és nem igazán voltak felújítva sem. De ez nem csak a bevezető úton volt, hanem a belvárosban is. Ott ugyan a házak már szebbek, de nincsenek felújítva, vagy legalábbis nem mindegyik. A főtér és a körülötte levő épületek kicsivel szebbek mint az átlag, de nem nyújtott valami kiemelkedő látányt. Először gondoltam felmegyek a dombra, ahol valami katedrális állt, és útban arrafelé találkoztam a télapóval meg a kampruszaival. Kicsit furcsa volt így november közepén, nem mindennapi látvány, de be kell vallani, ez nem valami városi fellépés volt, hanem a helyi bevásárlóközpontba érkezett meg a télapu zenészek, zsonglőrök és óriáslábon sétálók kíséretében. A hangulat nagyon tetszett, az emberek tapsoltak a zenészeknek, akik tényleg nagyon jól játszottak, volt műhó, az autósok nem dudáltak, csak vártak a sorukra, tehát tényleg jó volt. Miután már a zenészek is befejezték a játékot tovább vándoroltam, és a kereskedelmi kamara palotájához mentem, aminek az árkádjaiban helyiek árulták a kis portékáikat.Az utcán nagyon régi villamosok jártak a legújabb, legmodernebbekkel felváltva. A régiek szerintem még a magyar UV villamosoknál is, ami a körúton járt, annál is öregebbek voltak, és nagyon jól néztek ki a szűk utcákban.
Az óceánpartra is kisétáltam, de a látvány sajnos csak a dockokra és a hajókra korlátozódott. Ezután felmásztam egy másik hegyre, hogy körünézzek a várban. Az odavezető út tetszett a legjobban Lisszabonban, mert nagyon kicsi, szűk utcácskák voltak sok lépcsővel, és ami a legjobb volt, hogy a legtöbb ablakból nem a virágok lógtak, hanem a kiteregetett ruhák. Nekem ez is egy óváros, vagy a régebbi időket idézte, ami nagyon tetszett. Amúgy az éjszakai nemalvás miatt nagyon fáradt voltam, így többször leültem egy-egy padra, és pihentem, egyszer egy hosszabbat egy templom előtti parkban, egyszer pedig az óceánparton. A legfurcsább Lisszabon belvárosában egy kisebb park volt, ahol nagyon sok helyi emberke álldogált, ücsörgött arra várva, hogy megtisztítsák a cipőjüket. Ez azért is furcsa, mert ilyen mozgó cipőtisztítót nem láttam még nagy európai városban, viszont nagyon sokkal találkoztam Etiópiában és Indiában is. Mindegyiknél van egy kis doboz, ami tele van különböző színű pasztával, egy-két durva kefével, meg néhány fényezővel, és kész. Valamikor van még egy székük is, de gyakran csak a szökőkút szélét, vagy a helyi üléseket használják.

Délután már a buszon ültem Pedrogao Grande felé, röpke 3 órás út, majdhogynem több idő, mint Budapestről ide repülni. De nem baj, mert megérte a látvány. Az úton idefele már nagyon sok helyen láttam, hogy szedték a fákról az olívát. Igazából nem is nagyon sok helyen, hanem inkább mindenhol. De tényleg, mindenhol, még ahol emberek se laknak. Igazából inkább valami gaznak mondanám. De jó volt látni, hogy sokan csinálják, és tényleg ebben az időben :)
Pár perccel miután megérkeztem az állomásra Lynda már ott volt, bepakoltuk a cuccomat a kocsiba, és elindultunk. A hely ahova érkeztem Pedrogao Grande volt, de én Pedrogao Pequeno aminek a jelentése nagy szikla/kő és kis szikla/kő. Úgyhogy egy jó 10perces út után megérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol letértünk a főútról. Itt még aszfaltborítás is volt, de kicsivel később már az is elfogyott. Két oldalt fenyő illetve eukaliptusz fák voltak. Lassan meg is érkeztünk. Ott volt a lánya is még néhány barátjával, körbemutatta a helyet, megmutatta a jurtát, amiben aludni fogok. A jurta szép tágas belülről, nagyon jól néz ki, és egy óriási ágy van benne ágymelegítővel a hideg éjszakákra. A bárban voltunk egész végig, beszélgettünk a tűz mellett. A tűz egy mosógép belsejében égett, a bárban pedig szinte minden újrahasznosított, vagy másodkézből van. A kertet még nem láttam, de a csillagokat nagyon jól lehet látni, mivel a közelben nincsen egy város sem, ami rontana a látványon.

No comments:

Post a Comment