Thursday, December 10, 2009

Újabb ünnepnap, élő zene, furcsa buli szokások


Na, december 8-a ugyan már elmúlt, de azon a napon újabb szünnap volt, megint senki nem dolgozott, és persze megint senki se tudta, hogy mit ünnepelnek. De ezen alkalommal már inkább utánajártam a neten, és meg is találtam, hogy a Római Katolikus dogmák szerint ezen a napon történt Szűz Mária szeplőtlen fogantatása. És persze egy ilyen vallásos országban ezt mindenképpen meg kell ünnepelni. Ja, és ez a nap most pont keddre esett, úgyhogy hétfőn se dolgoztak, vagyis nem olyan sokan mint általában. Amit furcsállottam, hogy itt a december 6-a nem ünnepnap - legalábbis ebben az évben, biztos akkor amikor hétköznapra esik, azt is megtartják :) Tehát itt nem járkáltak Mikulások fel-alá a városban csokit, cukrot, korbácsot osztogatni, és a cipőjét se tisztította ki senki se rajtam kívül, hogy reggelre valami finomsággal teljen meg. Ja, én is hiába tettem, mert miután felkeltem ugyanolyan üres volt mint amikor lefeküdtem, úgyhogy biztosan csak Magyarország határain belül van munkamegbízása, és így már érthető is, hogy hogyan ér oda minden lakásba egy éjszaka alatt.
Viszont, ahogy az itt lenni szokott minden ünnepnap előtt koncertek és bulik vannak szerte a kisebb városokban, úgyhogy most is elmentünk egy élő koncertre. Elején 3 fővel kezdett a zenekar, de egy óra után 4 tagúra növekedett, amikor az egyik ismerősünk, aki pár hete érkezett Portugáliába beszállt a hegedűjével a csapatba. Hát igen, itt nem semmi sem úgy történik mint otthon. A srácot bemutattuk a zenekar főgitárosának, beszélgettek egy keveset, majd invitálta, hogy játszanak néhány számot együtt. Végül kb 2órán keresztül játszottak együtt a végén, és közben egy két szám erejére bekapcsolódott mégegy gitáros és a végén még egy plusz énekes is előkerült a közönség soraiból. Ezt valszeg egyik zenekar se engedné meg otthon, viszont szerintem nagyon jó volt.
Az előző koncertek is hasonlóan jól sikerültek, az első amin voltunk hasonlóan 3emberrel kezdett. Egy idő után bekapcsolódott egy negyedik ember - de az is lehet, hogy jó Portugál szokásokhoz híven csak késett. A furcsa ekkor az volt, hogy jött egy ötödik ember is, aki egyik számról a másikra beszállt énekelni, majd pár számmal később helyet cserélt a dobossal, aki leült a kispadra :) Eltelt egy-két szám, és az újonnan jött be akarta vonni egy kicsit a közönséget az éneklésbe, de nem volt elég nagy hangja, ezért felugrott a dobok mögül, és előrement, hogy a mikrofonba énekeljen. Az eddigi énekes-gitáros letette a gitárját, és beült a dobok mögé, hogy valami alap ritmust játsszon addig amíg megy a szám, mire az eddigi dobos a nyakába vette a gitárt és így folytatta az éneklést. Valami fergeteges volt, és a legnagyobb, hogy mindezt szám közben, megállás nélkül csinálták, és nem megbeszélt volt. Ez utána derült ki, amikor beszélgettünk velük, az újonnan beugrott dobos-énekes csak idejött bulizni a mai estére Lisszabonból vagy Portóból.



De ha már a bulikról írok, írok egy kicsit a bulizási szokásokról is. Itt amikor egy bulit meghírdetnek, mint például ezeket a koncerteket, időpontot soha nem írnak mellé, csak a dátumot. Emiatt is volt az, hogy első alkalommal mi odamentünk jó Európai módjára (az angolok is nagyon korán kezdik a koncerteket) 8 órára. Vártunk, ittunk, beszélgettünk, majd fél 11 körül megérkezett az egyik zenekartag, és vártak a zenével egészen negyed 12ig. Ekkorra persze már kezdett megtelni a hely, egy üres asztal se volt, tehát valahol megérte korábban jönni, márcsak az ülőhely miatt is. Itt derült ki számomra, hogy a szülők amikor elmennek bulizni, vagy csak a bárba beszélgetni, a gyereket nem hagyják otthon, hanem ők is buliznak, így sok kissrác és fiatalabb lány is volt a bárban. A bárokkal kapcsolatban ami engem a legjobban zavar az az, hogy minden helyen több tévé is van, amiken folyamatosan más-más programok mennek. De nem csak a bárokban, hanem az éttermekben is, tehát ha valaki egy meghitt vacsorát, esetleg randit szeretne, az jobban teszi, ha nem portugál étterembe viszi a hölgyeményeket, mert nagyon zavaró. És persze ezekután még a nyitvatartás az ami nem mindennapi, de arról már korábban írtam.


No comments:

Post a Comment