A nagy olívaszüret a Portugália zöld szívében, Castelo Branco-ban

Na, végre elérkezettnek érzem az időt arra, hogy végre az olívaszüretről is írjak valamennyit, amire valószínű annyian kíváncsiak :) Ahogy a címben írtam Portugália szívében vagyok, Castelo Branco tartományban, azon belül pedig Pedrógao Pequeno-hoz a legközelebb. Ezt a részt nagyon sokszor szokták zöld Portugáliának is nevezni, mivel ősszel-télen-tavasszal sok eső esik, így minden nagyon szép zöld egész télen, viszont nyáron amikor van 2-3 hónapig nem esik az eső, és nagy a forróság, a táj egyszerűen elsárgul, mint nálunk amikor ősz van, csak nem hullnak le a levelek. Pár napja láttam egy plakáton ahol ugyanazt a helyet lefotózták nyáron és télen, a különbség színben nem látszott, egyedül egy fa hullajtotta le a leveleit, de minden ugyanolyan zöld volt! Hihetetlen környék, tényleg nagyon szép, és ami a legjobb, hogy sokkal melegebb mint Magyarország, legalábbis a tél.
Vissza a szüretre. Általában, legalábbis a helyiek amikor elkezdik a szüretet, először a fa alatt lévő, hullott olívákat szedik össze, viszont mi ezt a második fa után nagyon meguntuk, mivel nem volt nagy a hozadéka, talán egy fél vödörnyi, ami egy átlagos ágnak felel meg. Tehát inkább a földön hagytuk őket, és a földre terítettünk egy 5x5 méteres hálót, úgy, hogy körbeérje a fát. Én felmásztam, Suwanne pedig létráról kezdte el szedni. A középső ágakat mindig le kell vágni tőből, mert annyira bokrosodik, hogy következő évben fel se lehet rá mászni. Lynda általában a földön volt, és amit levágtunk ágakat – nem volt kevés, ő azokról kezdte el lehúzni a szemeket. Az olívát sokkal könnyebb szedni mint bármi más gyümölcsöt szerintem, mert nagyon kemény, és nem törik össze, úgyhogy csak összeszorítod a tenyered az ág körül a kezdeténél, majd végighúzva a kezed a végéig az összes olíva leesik róla. A legvégén pedig az összes olívát felszedjük a hálóról, és egy zsákba rakjuk bele.
A legfurcsább az volt, hogy hármunk közül senki se rendelkezett olívafa metszésével kapcsolatos tudással, úgyhogy általában megbeszéltük, hogy melyik ágat hagyjuk meg, és melyiket vágjuk le. Nagyjából hasonlóan mintha egy almafát metszenénk, csak keveset vágtunk, kisebb ágakat, azokat is csak annyira mint egy jó fodrász amikor hajat vág. Aztán kb két nap múlva jött egy helyi srác, aki elvállalta a metszést. Hát, majdnem rosszul voltunk! A vastag fő ágakon kívül kb 4db vékony hajtást hagyott meg az egész fán, vagyis a teljes lombkoronát levágta. Ezt én nem is metszésnek nevezném. De hát ő a helyi, neki tudnia kell, hogy mit csinál. Persze ezután felmentünk a YouTubra, meg rákerestünk googleön, és tényleg jól csinálta, mindenhol azt írták, hogy erősen meg kell metszeni. Az oké, hogy erősen, de hogy ennyire!

Előtte

Közben

Utána
A következő alkalommal megint elvállaltam a metszést, csak azért, hogy kipróbáljam magam, hogy mennyire tudom utánozni a portugál srácot. Szerintem sikerült, mindenki döntse el magában, hogy teljesítettem-e eme nemes feladatot.

A teljes szüret, ami kb 15 fát foglalt magába nem tartott sok ideig, ha egész nap dolgoztunk volna, és nem csak napi 2-3 órát, akkor biztos nem tartott volna tovább két napnál, így viszont majdnem egy hétig ezt csináltuk. Összesen 8 nagy zsákot tettünk tele, amiből csak 7-et vittünk el a présbe, és így a 249kg olívából 25 liter extra szűz olajat kaptunk. A préselés utáni maradékot ott hagytuk a présben, nem lett duplán préselve, valószínűleg azért is kerül ennyire kevés pénzbe, pusztán 1eurót kellett fizetni literenként. A maradékból szappant, és különböző más szereket készítenek később. A maradék egy zsákból otthoni étkezésre szántunk bogyókat, aminek az elkészítési módjait egy következő postban fogom felsorolni.

Indulás olívát szedni Porugáliába átszállással Madridban

2009. november 13. péntek

Na, nem is tudom, hogy honnan kezdjem, valszeg onnan, hogy hogyan is indultam el Portugáliába, meg hogy miért is. Az interneten keresztül találtam ezt a lehetőséget, egy angol nő keresett segítséget az olívabogyó szüreteléshez, úgyhogy úgy gondoltam megint hátamra veszem a világot, és elindulok. Úgy gondoltam mindent ki kell próbálni, és amíg amúgy sincsen más munkám, addig bármi jobb lehet. A reptéri indulással semmi különös nem volt, a levegőben viszont egyszer bekerültünk valami viharba, de hamar elmúlt, úgyhogy folytattuk az utunkat. A segédpilóta akkor szólt bele megint a mikrofonba, amikor megérkeztünk Spanyolország felett, pontosabban Barcelónát láthattuk. Eddigre szerencsére már a felhők is eltűntek, úgyhogy láthattuk a szépen kivilágított városokat végig egészen Madridig. Nagyon jól nézett ki. Madridba megérkeztünk, leszállt a gép, taps, mint ahogy lenni szokott, de az emberek nem tudták, hogy mire. Itt még nem volt vége az útnak, ugyan eddig megtettünk 3órát a levegőben. Először nem is értettem, hogy miért 3 és fél óra az út. Aztán megértettem. Legalább 15-20 percet csavarogtunk a géppel a reptéren, mire találtunk egy helyet a parkolásra. A pilótát láttam, ahogy bedobta a két euróst az autómatába, majd leszálltunk. Gyorsan megkerestem az információt, és kértem térképet meg eligazítást, hogy hogyan jutok be a belvárosba, és hogy mit érdemes megnézni ilyen késő este, mert eddigre már este 8 volt. Kaptam is két térképet, egy angolúl jól beszélő nőtől, pedig azért már próbálgattam a spanyolt, és amikor kellett kérdeznem valamit, akkor kellő megfontolás után, végigmondtam magamban néhányszor a kérdést, odamentem valakihez, aki legnagyobb megdöbbenésemre általában megértett, és gyorsan válaszolt is rá. Persze én meg lehidaltam attól, hogy választ is kapok a satnya kiejtésemre, és már nem is tudtam figyelni a válaszra, úgyhogy általában mikor visszakérdeztem inkább angolul válaszoltak :) Na, de persze ez szerencse csak a legelején volt. Beraktam hát a csomagomat a megörzőbe, ahol átvilágították nincsen-e benne bomba, majd elindultam a belvárosba. Egy teljes terminállal odébb kellett sétálnom, ami legalább 10-15 percbe került, eléggé nagy a reptér, 4 terminál van, és három metrómegállója. Megvettem a jegyemet (2 euróért), majd egy átszállással megérkeztem a királyi palota melletti térhez. Ahogy felsétáltam az alúljáróból rögtön egy nagyon magas, szerintem 20emeletes ház volt előttem, mellettem pedig egy park egy szökőkúttal, meg egy vásárral. A forgalom még ekkor is elég nagy volt, csodálkoztam is rajta. Ez egy fair trade vásár volt, sok afrikai, ázsiai és helyi termékkel. Ki is néztem magamnak néhány dolgot, de végül nem vettem meg, mert valahogy az eszembe jutott, hogy a reptéren még vár rám egy nagyon nagy táska, amit a következő gépre még fel kell tennem, sőt, ami még ennél is rosszabb még utaznom kell vele, hogy elérjek Pedrogao Grand-ba. Úgyhogy inkább sétáltam tovább, elmentem a királyi palota mellett, ahol volt egy lány aki fuvolával játszott spanyol dalokat, úgyhogy zenés városnézésben is volt részem. Volt még jónéhány épület amit megnéztem, de persze csak kívülről. Már kezdett késő lenni, úgyhogy gondoltam beülök valahova egy sörre, legalább találkozhatok valakivel. Nem kellett sokáig keresni a fiatalok és idősebbek által is közkedvelt helyeket. Hamar találtam egy olyan utat, ami inkább sétálóutca lehetett, és mindkét oldalon bárokkal volt tele. Pechemre sehol nem árultak sört, viszont kintről láttam, hogy az itallista a különböző spanyol borokat sorolja fel, eléggé nagy volt a választék, de valahogy nem borra szomjaztam és mentem tovább. A legfurcsább az volt, hogy ezek a helyek mindegyike tele volt, viszont ülőhely csak a széleken volt nagyon kevés, és azoknál az asztaloknál is inkább ettek mint ittak. Olyan feeling volt mint angliában, ahol az emberek a bár előtt állnak és isszák a sörüket. Végül találtam olyan helyet is ahol volt sör! Bementem, ugyanaz mint a boros helyeken, tele van, mindenhol álltak, és a pultnál is jó nagy volt a sor. Itt szinte mindenki kezében egy korsó sör volt, és láttam kiírva nagy betűkkel, hogy náluk X euróért dubla sört lehet venni, amin persze mosolyogtam egyet. De inkább nem maradtam, nem akartam végigvárni az egész sort, hamar találtam egy kisebb helyet, ahol gyorsan kértem is magamnak spanyolul egy sört. Ezt a mondatot szerintem mindenki tudja: Una cerveza por favor! Fél perc múlva ott volt előttem, és most megértettem, hogy miért írták ki a másik helyen akkora betűkkel a dupla sört. A pohár amit kaptam szerintem kisebb volt mint egy pikkoló, nagyon szűkösek lehetnek itt a sör készletek. Miután megittam, sétáltam még egyet, fotózkodtam az eperfáról epret evő mackóval ami Madrid jelképe, majd mentem újra a föld alá, hogy újabb 8 óra elteltével jóval a föld fölé magasodjak egy rövid időre.
A reptérre visszaérve gondoltam keresek magamnak egy kényelmes, csöndes kis sarkot, ahol reggelig aludhatok nyugodtan. Találtam is, kiraktam a matracom, fejem alá a táskám, szememre a szemfedőt, fülembe pedig a füldugót. Hamarosan már aludtam is, viszont úgy fél óránként bemondták, hogy nem szabad dohányozni a reptéren, két nyelven, elég hangosan ahhoz, hogy még füldugón keresztül is megértsem és meghalljam. Emiatt az alvás nem volt annyira kényeztető mint ahogy eredetileg elképzeltem, és lassan már reggel 6 volt amikor elmentem becsekkolni. Nem nagyon vizsgálták meg a cuccaimat, így egy üveg víz felfedezetlenül maradt a táskámban, amit elfelejtettem egy decis üvegekbe külön zacskókba zárni. Na mindegy, ezt a részt még mindig nem értem a szabályozásban, de majd egyszer biztos elmondják nekem okos emberek, hogy miért kell ilyet kitalálni. Mintha nem lehetne 5db egy decis üvegben bevinni ugyanazt a folyadék bombát amit egy fél literesben. No comment. A repülőút itt nagyjából egy óra volt, amiből mostmár csak 10 perc volt a kifutó keresés – gondolom mosmár tudta az utat :)

Attól függetlenül, hogy november 13-a péntekre esett, ez egy egész jó kis nap volt :)